El Camino de Santiago

Zarándokút képekben és gondolatokban

1
Fényképek: Polner Tamás / Szöveg: Baán Csaba (részletek a Pamplónától Santiagóig című könyvéből), dr. Gyöngyösi Ildikó, Kozma Péter, Mezei István, Polner Tamás, Street Gábor, Szarka Emese, Zólyomi Zoltán Balázs
2
Polner Tamás vagyok - informatikus, közgazdász, fotós, és már zarándok is. Először 2004-ben hallottam a Szent Jakab útról (El Camino de Santiago), és még azon év szeptemberében el is érkezett a pillanat, mikor útra keltem. Ha zarándokútra indul az ember, mindig csak a legszükségesebb dolgokat viszi magával. Ez az én esetemben a fényképezőgépet jelentette. A hátizsákom 13-14kg körül volt. Ebben volt minden, amire több mint egy hónapig szükségem lehet, beleértve egy tükörreflexes fényképezőgép, két objektív, tizenöt tekercs film. A hátizsák oldalán lebegő háromlábú állvány volt a különös ismertetőjelem az úton - Saint Jean Pied de Port városától egészen Santiagoig, majd tovább Finisterre-ig és Muxiaig az Atlanti-Óceán partján. Hazaérkeztem, és nem csak a Camino varázsa ejtett rabul, hanem az is, amit sikerült megörökíteni belőle. 2005-ben újra visszatértem, feleségemmel együtt. Kevesebb ruhával, és még több objektívvel - ekkor sajnos csak két hétre. Az út is vonzott, és még hiányérzetem is volt, így újabb két hét következett 2006-ban. A csomagom súlya nem változott, de ekkor már a fényképezéshez szükséges eszközök mellett csak annyi dolog volt nálam, hogy én sem hittem volna el, hogy így el lehet indulni. Az eredmény körülbelül 1500km, egy félig elkopott bakancs, sok új ismerős, sok új tapasztalat, sok új gondolat, több száz kép, ez a kiállítás - ízelítőként az út során készült képekből, és remélhetőleg a jövőben egy fotóalbum is. Mindenkit csak biztatni tudok, hogy ha teheti, induljon el ő is ezen az úton. Addig is remélem, hogy a képek és gondolatok nem csak egy ízelítőt, hanem egy rövid zarándoklatot is nyújtanak. Zarándoktársaimnak köszönöm azokat a Camino ihlette gondolatokat, melyeket a kiállítás keretén belül szintén megoszthatok, hogy ne csak a képek, hanem a szavak útját is járjuk.
3
Egyszer csak érkezik egy hívás, hogy indulj. Sokféleképpen megtalálhat: jöhet egy könyv, egy kép, egy beszélgetés, egy film, egy gondolat által. A lényeg, hogy meghalljad, meglássad. Feltámad benned a vágy, érzed, hogy ott a helyed, hogy menned kell. Ha megérintett, biztos, hogy a Tiéd a meghívás. Ha meghívásod van, bizonyos lehetsz abban, hogy el is jutsz, bármilyen messzinek tűnik a cél innen a hétköznapokból szemlélve. Közelebb van, mint gondolod! Jó Utat! (GY.I.)
4
800 km az legalább egymillió-százezer lépés, valóban kell hozzá kitartás. De ha jól adagolja az ember, akár 2000 km-t is elaraszolhat. Sosem a megtett 300-400 km érezhető a testben, hanem mindig csak az előző napi 20-30. Magam is találkoztam olyannal, aki Párizsból, Lipcséből, sőt Budapestről gyalogolt. Utóbbi áprilisban indult, és szeptember végére érkezett Santiago de Compostelaba. Ami döbbenet, hogy egyáltalán nem látszott rajta a fáradtság, a kimerültség, csupán 1000 km után le kellett cserélnie az elhasználódott cipőjét. Nem különbözött tőlünk semmi másban, csak hogy 5 hónappal korábban ment el otthonról. Nem azért „kell” csodálni a zarándokot, hogy hány kilométert gyalogol, hanem azért a mértékletességéért, amivel e távot és erejét be tudja osztani. Ehhez kell az igazi kitartás és fegyelem. (S.G.)
5
Ezekért az élményekért érdemes útra kelni, érdemes megtapasztalni, hogy vannak a világon jó emberek, jó cselekedetek, hogy én is tudok szeretni, hogy én is tudok befogadni és boldogan adni. Érdemes kicsit magamra maradni a messzeségben, a helyek lenyűgöző magasságaiban, mélységeiben, az erdők „alagútjaiban”, a szántók, legelők közt vezető végeláthatatlan úton. Engedni gondolataim, érzéseim és testem tisztulását, és megtapasztalni az ürességet, hogy aztán mindenféle széppel, nemessel megteljék. (S.G.)
6
Kilencszáz kilométer nagyon nagy távolság, hosszú ideig tart megtenni. Napi hét-nyolc óra gyaloglás közben az ember órákat tölt magában, magával, akkor is, ha másokkal megy. Nem lehet mindig beszélgetni. Sétálsz egyedül, sétálsz másokkal, a természetben, a nagyvárosban. Hőségben, hidegben. Jókedvűen, morcosan. Éhesen, jóllakva. Mindenhol, mindenhogy. Ha figyelsz, pár nap után megváltozik körülötted a világ, és úgy látod a dolgokat, ahogy előtte sosem. Nem hiszem, hogy a mindennapi életben bárkinek megadatik ilyesmi. Nagyon nagy élmény. Nem véletlen, hogy a vallások kitalálták magát a zarándoklatot, mint vezeklési formát. Hihetetlenül sokat segít az embernek. Minden közelebb került, az egész világ érthetőbb lett, és tisztább. Az élet nem lett könnyebb, a problémák nem tűntek el, csak én változtam meg valahogy belül, hogy mindenre mosolygósan tudok nézni. Nem rózsaszín-szemüveg mosolygósan, hanem belső-erő mosolygósan. Átértékelődött minden - mi a fontos, mi a lényegtelen. Nem tudom, nem lehet elmondani... Menjetek... (K.P.)
7
Az életben nem lehet mindenre felkészülni, hiába is szeretnénk. Nincs az az iskola, könyv, tanfolyam, vagy mester, aki képes lenne felkészíteni bennünket. Tanulni persze lehet saját magunk és mások tapasztalataiból, hibáiból, és ettől felkészültebbek, bátrabbak és magabiztosabbak lehetünk, de nem ez véd meg minket az élet megpróbáltatásaitól. Kapaszkodókat keresünk a gyökereinkben, családunkban, a vallásban. Ez az út is egy kapaszkodó lehet, ami nemcsak bölcsebbé tesz, hanem előre mutat. Elindul az ember, megy előre egy kitűzött cél felé, miközben átéli az út minden egyes percét és elmélyed gondolataiban. (P.T.)
8
Bim-bam, bim-bam… zeng a harang a templomban, valahol mellettünk egy kisebb kápolnafélében. Szólítja az időt, a nyúlós, fáradt éjszakát. Az ágy kemény, sajognak a csontok. Bűzös a szállás, nyirkos és zsúfolt. Valaki nyög. Valaki köhög. Valaki sóhajt. Valaki sír. Bim-bam, bim-bam. Zeng a harangláb. Érc fala kinn, érc fala benn. Nehezek a szívek, mit cipelnek egyesek. Mások. Száz ember szuszog, zihál. Száz tüdő. Száz szív. Száz élet. Álmodik a zarándokszálló. Csak a szálló, az emberek nem. Az emberek ájultak. Nyögnek, viaskodnak a fáradtság alatt. De a szálló álmodik. A fa álmodik, a templom álmodik. A porról. A kőről. Békéről, csöndről; „Buen Camino” kiáltásokról, mosolyokról, közös vacsorákról, eldobott csikkekről, megevett tortillákról, nemzetek kavalkádjáról, különös beszédek egymásutánjáról. Hátizsákokról, fejekről, lábnyomokról. A szálló álmodik, az emberek nem. (SZ.E.)
9
Hajnalodott. Aki már megélt napfelkeltét a szabad természetben, az tudja, milyen magasztos érzés jelen lenni egy új nap születésénél. A kora reggeli madárfütty, harmatcseppek a fűszálakon, a pillanatonként változó színek a hajnali égbolton. Mind-mind megannyi csoda! Kezdtem megérteni, micsoda kegyelem emberként részese lenni ez élet végtelen körforgásának. (B.CS.)
10
Tovább, csak tovább! Szinte hihetetlen, de elérkezett ez az idő is, elkezdtem élvezni a gyaloglást. Úgy érzem, az otthon fogalma kezd kitágulni, és itt az úton is otthon érzem már magam. Mostanra már megszoktam, hogy minden lépéssel egy új világba érkezem, és boldog izgalommal várom az élet újabb és újabb csodáit. (B.CS.)
11
Az eredeti zarándokút kezdete mindig az ember otthonának küszöbe. Mindennapi életünket kényelmessé tette a közlekedési eszközök használata. Percek alatt jutunk el oda, ahova régebben órák alatt érkeztünk volna meg, és több napi járóföld került néhány órányi közelségbe. A cél közelebb került, de az út mégis hosszabb lett. Hamarabb odaérünk, de elveszítjük az út igazi megismerésének lehetőségét. (P.T.)
12
Az úton mindenki barát, és nincsenek köztünk sem társadalmi különbségek, sem országhatárok. Az, hogy mindannyiunknak az a célja, hogy valamikor Santiagoba érjünk, és semmi másunk nincsen csak egy pár bakancsunk és egy hátizsák a hátunkon, lerombolja a társadalmi korlátokat, és az emberi természetben megbúvó előítéleteket. Eltűnnek a korkülönbségek, és nincsen olyan ember, akivel nyelvi nehézségek miatt ne tudnánk elbeszélgetni. (P.T.)
Polner Tamás